Szállunk fel a mozgólépcsőre,
Haladunk a vágóhíd felé.
Az altató már csőre töltve,
Ez az "élet" hidd el, nem elég.
Sorba tolulva, énünkről nem tudva,
Elfeledjük, kik is voltunk rég.
Körbenézek, s marhákat látok.
Csorgó nyál, bamba tekintet, s
Az örökké rajtuk csüngő átok;
Lelki forrás, miből senki sem meríthet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése